A tanyasi út
2010.01.31. 20:04
Amikor még a Tsz művelte a tanya körüli földeket, a Kati néniék tanyájához vezető utat két szaggatott vonal jelezte a térképen. Az lett volna a logikus, a magától értetődő, az emberséges stb., hogy a földkiadásnál ez az út kapjon egy helyrajzi számot. Kati néni ezügyben többször kereste annak idején a földkiadó bizottság elnökét, de valahogy mindig vagy elérhetetlen volt, vagy megnyugtató választ kapott, hogy már intézik az ügyet.
Mint ahogy a per leírásánál is írtam, a Kati néniék útja egyszerűen eltűnt a térképről. Annak ellenére, hogy mellette vezet a villanyvezeték az elektromos szolgáltató szolgalmi jogával. S mivel az 1959-ben született Polgári törvénykönyv előírja, hogy minden ingatlan megközelíthetőségét biztosítani kell, ezért kijelöltek helyette egy utat a tanya másik oldalán. A szakvélemény megállapította, hogy valamikor a '70-es években valóban volt itt valami út, de azt egy 1984-es határozattal megszüntették s a Tsz beszántotta. Tehát most szántóföld. S nem mellesleg, 1,5-2 kilométeres kerülővel érhető így el a város. Földúton, ahol traktorok járnak. S hogy fokozzuk a dolgot, ennek a földútnak egy része már nem is Kati néniék településéhez, hanem a szomszéd településhez tartozik. (Ha be kell telefonálni hogy kotorják el a havat, akkor már mindjárt két helyre kelljen.)
Kati néniék erről csak fokzatosan szereztek tudomást. Amikor még az "új" tulajdonviszonyok kirobbanása előtt az új földtulajdonos felkereste őket, még el is érzékenyültek. Milyen rendes ember, eljött bemutatkozni. Igaz, tett az összkomfortos, jó állapotú tanyára egy nevetségesen alacsony vételi ajánlatot, meg azt mondta hogy úgyis az övé lesz a tanya mert itt már minden az övé, dehát Istenem. Mindenki mondhat butaságokat. Különben is, Kati néni akkor mással volt elfoglalva. Férje akkor éppen betegeskedett.
Aztán a következő baljós jel az volt, hogy figyelmeztették Kati néniéket arra, hogy az utat bármikor beszánthatják. Nézzenek utána nehogy ez bekövetkezzen. Aztán kipattant a botrány. A tíz éves pereskedés időszaka alatt volt néhány év amikor úgy nézett ki, hogy az út megmarad. de mint írtam, nem ez történt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.