Az újdonsült földtulajdonos már a per alatt megpróbálta beszántani Kati néniék útját.  De akkor Kati néniék még el tudták hárítani a kísérletet. Kati néni akkor berohant az önkormányzathoz, ahol az új tulajdonost kötelezték az út helyreállítására. És a határozatban hivatkoznak arra a helyrajzi számra, amelyen valójában nincs út. S amely - még ezt nem említettem -, a földkiadás során az önkormányzat tulajdona lett. S az önkormányzat az évek során rendszeresen ezt a papíron nem létező utat tartotta karban és kotorta le róla a havat telente.

A pernek azonban tíz év után vége lett. Pontosan a sértett felek tíz év után úgy döntöttek, hogy nem fellebbeznek. Belefáradtak. Íly módon szabaddá vált az út az új tulajdonos erdőtelepítési szándéka előtt. Mivel jelentős állami támogatást is fel akar venni ehhez,  komoly tervekre és engedélyezésre van szükség. Az engedélyezés folyamán pedig meg kell kérdezni minden érintett ügyfelet. Kati néniéket az illetékes erdőfelügyelőség kérdezte meg, mert a hatóság nagyon pontos légifelvételein egyértelműen látszott, hogy a tervezett erdőn keresztül vezet egy út a tanyához. És CSAK ez az egy út vezet a tanyához.

A megbeszélt időpontban Kati nénivel elmentünk iratbetekintésre. Kicsit megnyugodtunk, hogy nem nyárfát akarnak telepíteni, hanem akácot. Tudom, hogy a biológusok nem szeretik az akácot, de a talajvizet méterekkel, tíz méterrel is lehúzó nyárfával szemben ez a kisebb rosszat jelenti a környékben élők szempontjából.

Aztán olvasom azt a furcsa tervezői nyilatkozatot, hogy a helyszínen bejárást tartott és ott semmilyen, a tervezést befolyásoló jelentős műtárgyat nem vett észre. Ez érdekes. Nem vette észre, hogy van ott egy út?

Az egyik ügyintéző segítségével kiszámoltuk, hogy mivel a villanyvezeték mellett úgyis kell védőtávolságot hagyni, csak másfél méterrel kellene arrébb telepíteni az első fasort és akkor megmaradhat az út. Vajon hajlandó lesz-e tulajdonos ennyit engedni? Na meg beleegyezni a szolgalmi jog bejegyzésébe.

Az ügyintéző távoztunkkor még azt tanácsolta, hoy "legyünk jóba a tulajdonossal, hátha meghagyja és szívességből megengedi az út használatát".  Szívességből? Úgy, hogy bármikor meggondolhatja magát, ha úgy tartja kedve?

Mindenesetre megírtuk észrevételünket. Benne nem azt kértük, hogy az erdőfelügyelőség oldja meg a problémát, jegyezze be az utat vagy valami ilyesmit, mert tudtuk, hogy ezt nem teheti. Csak arra kértük őket, hogy kezdeményezzenek tárgyalást az érintettek bevonásával a lehetetlen helyzet megoldására. Vagyis a tulajdonos, Kati néniék és az önkormányzat bevonásával. A válasz nagyon egyszerű volt: nincs jogkörük ilyen tárgyalás összehívására.

Amikor még a Tsz művelte a tanya körüli földeket, a Kati néniék tanyájához vezető utat két szaggatott vonal jelezte a térképen. Az lett volna a logikus, a magától értetődő, az emberséges stb., hogy a földkiadásnál ez az út kapjon egy helyrajzi számot. Kati néni ezügyben többször kereste annak idején a földkiadó bizottság elnökét, de valahogy mindig vagy elérhetetlen volt, vagy megnyugtató választ kapott, hogy már intézik az ügyet.

Mint ahogy a per leírásánál is írtam, a Kati néniék útja egyszerűen eltűnt a térképről. Annak ellenére, hogy mellette vezet a villanyvezeték az elektromos szolgáltató szolgalmi jogával. S mivel az 1959-ben született Polgári törvénykönyv előírja, hogy minden ingatlan megközelíthetőségét biztosítani kell, ezért kijelöltek helyette  egy utat a tanya másik oldalán. A szakvélemény megállapította, hogy valamikor a '70-es években valóban volt itt valami út, de azt  egy 1984-es határozattal megszüntették s a Tsz beszántotta. Tehát most szántóföld.  S nem mellesleg, 1,5-2 kilométeres kerülővel érhető így el a város. Földúton, ahol traktorok járnak. S hogy fokozzuk a dolgot, ennek a földútnak egy része már nem is Kati néniék településéhez, hanem a szomszéd településhez tartozik. (Ha be kell telefonálni hogy kotorják el a havat, akkor már mindjárt két helyre kelljen.)

Kati néniék erről csak fokzatosan szereztek tudomást. Amikor még az "új" tulajdonviszonyok kirobbanása előtt az új földtulajdonos felkereste őket, még el is érzékenyültek. Milyen rendes ember, eljött bemutatkozni. Igaz, tett az összkomfortos, jó állapotú tanyára egy nevetségesen alacsony vételi ajánlatot, meg azt mondta hogy úgyis az övé lesz a tanya mert itt már minden az övé, dehát Istenem. Mindenki mondhat butaságokat. Különben is, Kati néni akkor mással volt elfoglalva. Férje akkor éppen betegeskedett.

Aztán a következő baljós jel az volt, hogy figyelmeztették Kati néniéket arra, hogy az utat bármikor beszánthatják. Nézzenek utána nehogy ez bekövetkezzen. Aztán kipattant a botrány. A tíz éves pereskedés időszaka alatt volt néhány év amikor úgy nézett ki, hogy az út megmarad. de mint írtam, nem ez történt.  

 A címből is látható, hogy ez a részarány tulajdon kiadás milyen jól sikerült.

1999-ben az egyik tulajdonos arra ébredt, hogy lucernájának egy részét a szomszéd földtulajdonos kiszántotta. Hogy-hogy? Hogy képzeli ezt?

 Hát úgy, hogy az az övé. Nézzék csak meg a földhivatalban.

És valóban, a tulajdoni lapok szerint 1996-ban bejegyezték a földterleteket csak éppen nem úgy, mint ahogy azt 1992 óta, az ideiglenes kimérés óta használják. Az akkori tulajdonosokon kívül még két tulajdonos kapott itt földeket és a lucernás tulajdonos határai 80 méterrel arrébb lettek bejegyezve. A Kati néniék tanyájához vezető út pedig meg lett szüntetve, s egy másik út lett kijelölve a tanya ellenkező oldalán, a szántóföld kellős közepén. (Erről majd később).

A perhez készült szakértői véleményben az olvasható, hogy a kiméréssel megbízott Kft. két megosztási vázrajzot (térképet) is készített párhuzamosan s mindkét térkép párhuzamosan futott a hivatalos iratok között: egy az 1992-es ideiglenes kimérés szerinti, a másik pedig a fenti állapot szerinti. Továbbá a per során az is kiderült, hogy a Földkiadó bizottság 1996-os határozatáról (amely a jelentősen megváltoztatott tulajdoni viszonyokat tartalmazta) a kárt szenvedett tulajdonosokat nem értesítették. 

A sértettek közigazgatási pert indítottak a földkiadó bizottság (illetve a földhivatal) ellen, melyet első fokon (a városi bíróságnál) elvesztettek. Ekkor hangzott el az eljárás során előnyösebb helyzetbe került tulajdonos szájából: "Vegyék tudomásul, hogy nekem a földkiadó bizotság a zsebemben van." A bíró kiküldte ugyan a tárgyalóteremből, de a pert mégis megnyerte. 

Másodfokon azonban  a sértettek nyerték meg a pert s a bíróság kötelezte a mAGYAR áLLAMOT (A földhivatalt) új eljárásra. Mivel a Magyar Állam illetve a földhivatal évekig a füle botját sem mozgatta, ezért a sértettek újabb perben gondolsták a jogerős bírói ítélet végrehajtásának kikényszerítését. Ezt a pert elveszítették. Ekkor már 2009-et írunk. Tíz év telt el pereskedéssel, a bíróság százezres nagyságú perköltség kifizetésére kötelezte őket s halálosan elfáradtak.

Valamikor Mária Terézia idején népesült be a magyar Alföld, ekkorra datálható a tanya alapítása, Az akkori gazda kapott itt egy több tíz holdas területet s valahová a közepére építette tanyáját. Az alapító család leszármazottai művelték itt a földeket egészen a téeszesítésig. Ekkor a földeket ugye be kellett adni a közösbe, a tanyát meghagyták nekik.

Biztosan szép történet kerekedne ebből a néhány évszázadból is, de történetünk szempontjából ezt most át kell ugranunk. Jelképes viszont az, hogy közel három évszázadnyi békés és háborítatlan földviszonyok után az utóbbi ötven év többszöri kikényszerített, erőszakos tulajdonviszony változást hozott, amelynek még most sincs vége. (S akkor csodálkozunk azon, hogy a fejekben nincs rend?)  

1983-nál tartunk. A tanyatulajdonos - gazdaságának alapját, a földet elveszítvén - beköltözött a faluba s a tanyát eladta egy tősgyökeres budapesti házaspárnak, Kati néniéknek, akik törzskönyvezett, államilag elismert kutyatenyészetük miatt kerestek egy olyan helyet, ahol a szomszédokat nem zavarják.

Itt most megint átugorhatunk néhány évet. Ezalatt Kati néniék kicsinosították a tanyát, hozzáépítettek, összkomfortossá tették. S ekkor jött a rendszerváltás. A régi tulajdonosok számára megcsillant a remény, hogy visszakaphatják ősi földjeiket a tanya körül. Mivel a földkiadó bizottságok még erőltetett tempóban sem győzték a földterületek előkészítését, ezért a régi-új tulajdonosok ideiglenes kimérés szerint elkezdték művelni az annak idején Tsz-be részaránytulajdonba bevitt földjeiket.

Itt most megint ugorjunk néhány évet. A tanya körüli új tulajdonosok elkezdték művelni a földjeiket. Az egyik a jó gazda módjára bevetette lucernával is, hogy évek múlva egy tápanyagokban gazdag földje legyen. Tették ezt abban a tudatban, hogy a földkiadó bizottság teszi a dolgát és amikor oda jut, a tulajdoni lapokon is átvezeti ezeket a változtatásokat.

Nem így történt.